Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«.
„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«.
Emlékeztek még a Városháza-ügynek nevezett kamura? Másfél éve egy orosz módszertan szerinti, orosz érdekeket is kiszolgáló kompromat, vagyis egy konstruált, hazug lejárató kampány folyt ellenem és az egyik helyettesem ellen. A hvg.hu most hétvégén hozta nyilvánosságra azokat a nyomozati iratokat, amelyek bepillantást engednek abba, hogy miként akart a NER hamis vallomásra rávenni embereket. Van itt minden, külföldi befektetőnek hazudott statiszta, a Dagály fürdő gőzébe tervezett Budai Gyula-találkozó, hogy engem és a helyettesemet »le tudják csukatni«, vagy éppen a Fidesz volt gazdasági igazgatójának nagyotmondásai. Mintha csak egy ZS kategóriás KGB-filmet néznénk.
A történet akár még szórakoztató is lenne, ha nem folyt volt hónapokig tíz- és tízmilliókkal megtámogatott lejárató kampány, ha nem szálltak volna ki házkutatásra, ha nem asszisztált volna ehhez az országos és a fővárosi Fidesz. Ne legyen kétségünk: a hatalom eltanulta orosz gazdáitól, hogy bizonyítékokat konstruáljon és hamisítson, csak még ebben is bénák.
Ha a közeledő kampányidőszakban, hasonló »ügyek« kipattannak, vagy akár a most is folyó lejárató kampányok hirdetései elérik, mindenki emlékezzen rá: gátlástalanul hazudik és próbál hamisítani a propagandagépezet.
De addig is feljelentést teszek hivatali visszaélés gyanúja miatt a hazugság felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása érdekében. Tartozunk a hazug módon megvádolt embereknek, és még inkább tartozunk azoknak, akiket a fideszes propagandahadjárat megpróbált becsapni, félrevezetni, manipulálni.”
***
Nyitókép: Mandiner-archív