Újabb romániai Patriot-rakétarendszerek állnak hadrendbe

2023. február 07. 21:22

Románia eddigi legnagyobb értékű haderőfejlesztési programjának keretén belül valósul meg mindez.

2023. február 07. 21:22
null

Románia eddig két Patriot rakétavédelmi rendszer tesztelését fejezte be, április végéig pedig további kettőt állít hadrendbe a tervezett hét közül, amelyek beszerzéséről 2017-ben fogadott el törvényt a bukaresti parlament – közölte kedden a román védelmi minisztérium (MAPN).

A MANP abból az alkalomból közölt – több mint két éve először – friss adatokat

Románia eddigi legnagyobb értékű haderőfejlesztési programjáról,

hogy Angel Tilvar védelmi miniszter meglátogatta a Patriot-rendszereket működtető 74-es légelhárító ezredet.

A csaknem négymilliárd dollár értékű beszerzésről 2017-ben állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök. Románia 2020 szeptemberében, Ludovic Orban akkori kormányfő jelenlétében a – Konstancától 30 kilométernyire északra, a Duna-Fekete-tenger-csatorna északi torkolatánál található – Midia-fokon, a román légelhárítás kiképző- és gyakorlatozó támaszpontján rendezett ünnepség keretében vette át az első Patriot rakétaelhárító rendszert a gyártóktól, az amerikai Raytheontól és Lockheed-Martintól.

A MAPN mostani közléséből kiderült, hogy tavaly további három Patriot-rendszer elemeit szállítottak le a gyártók: a második üteg tesztelése, átvétele és hadrendbe állítása 2022. decemberében befejeződött, a harmadik és negyedik üteg hivatalos átvételét áprilisra tervezik.

A négy üteg hadrendbe állítása a szárazföldi bázisú légvédelmi fejlesztés első szakaszát jelenti: az utolsó generációs Patriot-ütegek számos harci helyzetben, ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek ellen is bizonyították hatékonyságukat és tökéletesen illeszkednek a NATO védelmi rendszerébe” – idézte a minisztert a MAPN közleménye.

Folytatódik  légelhárító ezred kiképzése

A 74-es légelhárító ezred katonáinak kiképzése idén is folytatódik az amerikai légelhárítási iskola Romániában, illetve Egyesült Államokban szervezett tanfolyamain.

Az amerikai Raytheon vállalatcsoport 2019-ben együttműködési megállapodást kötött a repülőszerkezetek kutatására, gyártására és karbantartására szakosodott román Romaero védelmi ipari céggel annak érdekében, hogy a Romaerónál alakítsák ki a Raytheon egyik romániai karbantartási központját a Patriot rakétavédelmi rendszerek számára. Az amerikai cég tavaly a román védelmi ipari tröszt egy másik vállalatával – a Patriot-rendszerrel is kompatibilis, olcsóbb – SkyCeptor elfogórakéták romániai gyártásáról kötött megállapodást.

Románia 2018-ban bejelentette, hogy három – egyenként 18 rakétatüzérségi eszközből álló – HIMARS-típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszert is vásárol az Egyesült Államoktól.

(MTI)

Nyitókép: BERND VON JUTRCZENKA / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

***

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Upuaut
2023. február 08. 08:48
Amikor a románok fegyverkeznek, elsősorban ellenünk fegyverkeznek. Amikor a Varsói Szerződés tagjai voltak, akkor is mi voltunk a fő mumus. Most, hogy NATO tagok, szintén mi vezetjük az ellenségek toplistáját. Az oroszokat csak seggnyalásból említik.
mrjkovacs
2023. február 07. 23:15
Romania nem hülye. Ügyesen lavíroznak az aktuális erőviszonyok között. Jól tudják mit kell tenniük annak érdekében, hogy a hadseregük a szoszédos országok hadseregéhez képest sokszorosára növekedjen. Nem önteltek, beképzeltek és nem hülyék. Hangyaszorgalommal készülnek és várják a megfelelő történelmi pillanatot a Tiszántúl elfoglalására.
P. Savoiardes
2023. február 07. 23:15
Állnak a hadrendben. Mert járni nem tudnak. Elloptak a benzint.
ZombikaFoskoma
2023. február 07. 22:56
Patriotu.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!