Rendőri intézkedés közben halt meg egy harmincéves férfi

2022. július 15. 17:29

Hiába érkeztek hamar a mentők, hiába kezdték meg az újraélesztését, a férfi életét vesztette.

2022. július 15. 17:29
null

Pénteken 12:32-kor hívták a rendőrséget, hogy Budapesten a VIII. kerületi Baross utcában egy zavart férfi késsel a kezében őrjöng és betört egy kirakatot. A rendőrök megpróbálták igazoltatni az elkövetőt, aki láthatóan zavart volt, de később megbilincselték. 

Az intézkedés közben a 30 éves férfi rosszul lett, elvesztette az eszméletét, ezért a rendőrök azonnal, haladéktalanul megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, azonban már nem lehetett megmenteni az életét”

– tudatta a rendőrség. 

A Police.hu-n közölték, a rendelkezésre álló adatok szerint az intézkedés arányos, jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel. Kiderítették közben, hogy a meghalt férfi fél órával korábban a VI. kerületben még autót is vezetett és három személygépkocsit összetört. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Kiemelt kép: Mihadák Zoltán/MTI

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2022. július 16. 08:44
Magát túladagolta ?
Vallasz Vilmos
2022. július 15. 22:18
Remélem az elhunyt fehérbőrű volt. Sok nadrág térde kopna el, ha nem.
5m007h 0p3ra70r
2022. július 15. 21:44
Nabazdmeg. Holnap meg a fogatlan narkósköcsög meg a haverjai egész nap térdelnek majd a hídon.
Valeri Anna
2022. július 15. 19:54
huha... biztos nem etnikum volt? Vannak esetek, amikor felesleges az újraélesztés lehetősége. Pl. kérem hogy engem, senki se élesszen újra, ha Isten hívott, mennem kell... Hatvan felett, és bármikor...ne játsszunk Istent! Bárki bármennyi idős, annyi idő volt teljesítenie, a feladat az itt maradóké. Ámen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!