Jakab utolsó napjaiban még próbálhatott ügyeskedni a frakciószerződésekkel

2022. július 27. 11:07

A hírek szerint azonban képviselőtársai ezt megakadályozták. Az érintetteket hiába kerestük.

2022. július 27. 11:07
null
Bokor Gábor

A Magyar Nemzet szerda reggel számolt be róla, hogy a posztjáról visszahívott Jakab Péter exelnök utolsó frakcióvezetői napjain még öt frakciószerződést küldött be az Országgyűlés Hivatalához, nyolcvanmillió forintos értékben. A képviselőnek erre azért volt lehetősége, mert frakcióvezetőként egyszemélyes aláíró. Végül a cikk szerint nem járt sikerrel.

A lap nem részletezi, pontosan mely képviselők voltak azok, akik kvázi megfúrták Jakab szándékát, mindenesetre a politikus pár nappal később a közösségi oldalán jelentette be, nem marad a párt frakcióvezetője, mert leváltották.

A Hivatal a szerződések tartalmát nem ellenőrzi, mindössze azt, hogy az adott frakció­nak van-e fedezete a megjelölt összeg kifizetésére. A Magyar Nemzet úgy értesült, a Jobbik-frakció a képviselői keret visszatartásával gondoskodott róla, hogy ne legyen elegendő forrás az utalásokra. 

Az ügyben felhívtuk Jakab Pétert, aki második csengésre nyomta ki a telefont. Kicsivel bővebben beszélt a Jakab elleni puccsal hírbe hozott volt képviselő, Potocskáné Kőrösi Anita, aki csak azt hangoztatta, hogy forduljunk a Jobbik sajtóosztályához. Megkerestük Gyöngyösi Márton pártelnököt is, ám ő sem volt szószátyár. 

– csapott oda a Jobbik friss pártelnöke. 

A párt sajtóosztálya kora délután válaszolt megkeresésünkre, azt írták, hogy a kérdéses időszakban jogi személlyel a megjelölt módon szerződéskötésre nem került sor.

Tekintettel arra, hogy az adatok, amelyeket kértek tőlünk, a Magyar Országgyűlés Hivatalánál állnak rendelkezésre, így arról tájékoztatást ők tudnak adni”

– válaszolták, majd felhívták figyelmünket, hogy a munkaszerződésekről való tájékoztatás lehetősége a jogszabályi környezet miatt igen szűk, különösen tekintettel a GDPR szabályozásra.

Forrás: Magyar Nemzet

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Abiondi
2022. július 27. 20:03
Ilyen az, amikor a béna bohóc bűvészkedik!
anna bolena
2022. július 27. 19:04
Hiába, na, a mamuszos tündérnek nagyok az igényei.
balbako_
2022. július 27. 18:56
A szegények barátja, az igazság megvesztegethetetlen bajnoka 80 milliót akart lopni.
Selamat
2022. július 27. 17:30
Hmmm, a levegőt tárcsázó elvtárs már nem csak parizerezik, de belecsapott a lecsóba is. Az meg leégette a pofáját. A jobbik saga 2538.-ik fejezetét láttuk, hallottuk. Itt a vége, fuss el vele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!