Első az Android, második az iOS, de mindegy ki a harmadik

2013. február 14. 03:55

A Google nagy és növekszik, az Apple jól keres. De ki van még versenyben?

„Elkészült szokásos negyedéves okostelefon-piaci felmérésével a Gartner, eszerint a platformok versenyében továbbra is az Android dominál, melyet messze lemaradva követ az iOS, a többi szereplő pedig gyakorlatilag láthatatlanná zsugorodott. (...)

Az okostelefon-piac legnagyobb kérdése már nem az, hogy melyik platform lesz az Android és az iOS mellett a harmadik nagy szereplő, hanem hogy egyáltalán lesz-e ilyen harmadik versenyző. Az első két helyezett együttes piaci részesedése ugyanis egy év alatt 75 százalékról 90 százalék fölé nőtt, ezzel a potenciális harmadik helyezett mozgástere is 25 százalékról 10 százalék alá zsugorodott, trendfordulóra pedig egyelőre semmi nem mutat.

Az erős harmadik helyezésre pályázó platformnak a következő néhány negyedévben kell igazi áttörést mutatnia. Erre jelenleg leginkább a BlackBerry látszik esélyesnek, a friss operációs rendszer pont akkor toppanhat be, amikor a Windows Phone újdonságának lendülete épp kifulladni látszik, az Apple iOS pedig lassan alaposabb ráncfelvarrásra szorul. Amennyiben a kanadai gyártónak valóban bujkál néhány tízmillió titkos rajongója, a következő negyedévekben újra tízmilliós darabszám fölé, netán két számjegyű piaci részesedésig tornázhatja magát a platform.”

A bejegyzés trackback címe: http://android.mandiner.hu/trackback/7012