Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
Hetek óta húzódott a két autós között a konfliktus egy parkolóhely miatt.
A BRFK Tevékenység-irányítási Központjába még január 10-én, hajnali 2 óra körül tettek bejelentést, hogy Pestlőrinc egyik utcáján ég egy gépkocsi. A katasztrófavédelem munkatársai az autót eloltották, ám az a percekig tartó lángolás során így is alaposan kiégett – számolt be a Budapesti Autósok.
Mivel felmerült a gyújtogatás gyanúja, a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozni kezdett az ügyben. Meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy az utóbbi hetekben a szomszédos kerületben többször is volt „afférja” egy másik vezetővel, aki méretesebb járművével azt a parkolóhelyet preferálta volna, ahová ő állt le – idézték a felgyújtott autó tulajdonosát.
A nyomozók rövid idő alatt bizonyítékot találtak arra, hogy
a másik sofőr a gyújtogatás időpontjában a helyszín közelében járt,
azonosítása után őt január 15-én XIX. kerületi lakásán fogták el. A 69 éves férfi beismerő vallomást tett, ő is a hosszabb ideje fennálló konfliktusra hivatkozott, azonban részletesebb magyarázatot azonban nem adott. A gyanúsítottal szemben rongálás bűntett elkövetése miatt indult eljárás, a kiégett kocsi birtokosa kártérítési igényt nyújtott be vele szemben – ismertette a lap.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay