Mit mér, hol szabad száguldani és mikor bírságolnak? – minden, amit az új traffipax-rendszerről tudni akart

2023. május 18. 15:10

Új eszközök és új jogszabályi környezet, tessék ésszel vezetni!

2023. május 18. 15:10
null

A napokban sokakat foglalkoztattak a sebességmérő kamerákkal kapcsolatos sajtóhírek azt követően, hogy megszűnt a traffipaxok esetében korábban alkalmazott tűréshatár. A rendőrség pedig nagy erőkkel fejleszt: épp most mutatták be az új TraffiCapture TC-108 rendszert, amelyből mintegy negyven kerül országszerte a rendőrautókba. Az eszközökben amerikai lézertechnológia működik, a sebességmérés mellett szimpla videófelvételre is képesek (a gyorshajtásokról eleve készül mozgókép és fotó a mérés mellett), és természetesen van rajtuk GPS-es térkép is. 230 méteres távolságból is hibátlanul olvassa le a járművek rendszámát és méri meg sebességüket. Óberling József, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője szerint „ez a ma elérhető technika csúcsa, amely három tized másodpercenként ezer mérést képes végezni, ennek az átlaga a mért és kijelzett adat”. Júniustól már számítani kell arra, hogy ezek a gépek mérik a sebességünket. Ezeken felül idén már 94-re emelkedik országszerte a trükkös sebességmérőnek nevezett Trafiboxok száma, néhány hete 48 új dobozt helyeztek ki az utak mentén. 

A technikai fejlesztéseken túl pedig a jogszabályi környezet változása is arra ösztönözheti a sofőröket, hogy az eddigieknél következetesebben tartsák be a sebességhatárokat, május elsejétől a sebességellenőrzéssel érintett jármű esetében a jogilag elfogadott sebesség ugyanis az az érték, amelyet a hitelesített sebességmérő mért. Míg korábban volt egy bizonyos érték, amelyet egyfajta hibahatárként könyveltek el, s így nem szankcionálták a (visszafogott) gyorshajtást, a változás következményeként 

megszűnt a kiskapu, szabályos kell vezetni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatója szerint egyébként a korábbi gyakorlatot a több tíz évvel ezelőtt használt eszközök mérési pontatlanságai miatt alkalmazta a rendőrség, hiszen azok esetében még előfordulhatott olyan mértékű eltérés, ami ezt indokolta. Hangsúlyozzák, mindebből semmit sem tapasztalnak majd azok, akik szabályosan közlekednek. 

Régen volt – hogy is volt? 

Hogy értsük, mi változott pontosan, a rendőrség által közreadott példájával illusztráljuk a helyzetet. Lássuk, mit történt, valakit lakott területen belül 52 km/órás sebességgel mérnek be! Május elseje előtt a rendőrség az 52 km/óra mért értékből következetesen levonta a 3 km/óra hibahatárt, az így kapott 49 km/óra megállapított sebesség alapján pedig megállapította, hogy hősünk nem követett el szabálysértést. Ma azonban a mért sebességen – a sokkal precízebb készülékek és a fenti jogszabálymódosítás miatt – nem változtatnak, ezért a járművezetővel szemben szabálysértés miatt máris jöhet az intézkedés. 

Ha a (túlságosan) lelkes sofőr autópályán haladva 130 km/órás megengedett sebességnél 151 km/órával kerül a kamera látószögébe, azt áprilisban még simán megúszhatta: a 151 km/óra sebességből levontak 3%-ot (április 30-ig úgy számoltak, hogy 100km/h sebességig 3km/h-t vontak le a megállapított sebességből, e fölött pedig 3 százalékot), így 146.5 km/óra volt a jármű hivatalos sebessége. Ez a túllépés pedig, ha nem állították meg a sofőrt, nem volt szankcionálható. Májustól viszont a 151 km/óra sebesség pontosan annyi, amennyi, így ez a gyorshajtás már megállítás nélkül is bírságolandó az objektív felelősség alapján. Ráadásul

30.000 forintos csekkre számíthat a renitens autós

ebben az esetben. 

A kijelző nem hazudik

A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy téves az a közhiedelem, ami szerint az autók sebességmérője felfelé torzít. Néhány esetben ugyan történhet ilyen (ezt egy okostelefonnal könnyedén ellenőrizhetjük), a mai autókba épített műszerek azonban pontosak, így nem érdemes abból kiindulnunk, hogy az autónk által jelzett 53 km/h valójában csak 50...

Lehet, hogy büntetés helyett figyelmeztetéssel megússzuk, de nem érdemes rohanni

Az ORFK a nagy közérdeklődést és sajtófigyelmet kihasználva a változásokkal párhuzamosan folyamatosan arra hívja fel a figyelmet, hogy a személyi sérülésekkel végződő közúti balesetek között még mindig toronymagasan vezető baleseti ok a gyorshajtás, a potenciális sérülések súlyossága pedig hatványozottan arányos a sebesség nagyságával. 

Azt ígérik ugyanakkor, hogy bár már 1 km/órás mért sebességtúllépés is szankcionálható, a kisméretű sebességtúllépés esetén a rend éber őrei nem bírságolni, csak figyelmeztetni fognak. Fontos ugyanis, hogy tisztában legyünk a veszélyekkel. 

 

Nyitókép: Sóti Tamás/MTI 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. május 18. 20:29
Azért nem engedik az autókkal haladást, hogy kevésbé legyen versenyképes a személygépjárművel való közlekedés a vasúti és a légi közlekedéssel.
Akitlosz
2023. május 18. 20:26
"megszűnt a kiskapu, szabályos kell vezetni." Vezetni igen, írni még nem.
Akitlosz
2023. május 18. 20:24
Száguldani csakis a németországi autópályákon szabad, sehol máshol az egész Földön közúton. Amerikaiaknak a német autópálya a legnagyobb élményük Németországban. https://www.youtube.com/watch?v=B3h2Rw1mHew https://www.youtube.com/watch?v=vJBKyRe8-Fg Azért lehetne már olyan autópályákat építeni, amelyeken 160 km/h a megengedett legnagyobb sebesség a belső sávban személyautóknak és motoroknak. A személygépjárművek már nagyon rengeteget fejlődtek azóta, amikor a 130 km/h maximumot kitalálták. Sokkal biztonságosabbak. Az autópályák kevesebbet fejlődtek. Már régen 3 forgalmi sávosítani kellett volna az M7-es autópályát Budapest és Balatonaliga között valamint az M1-es autópályát Budapest és Győr között. Meg visszafelé is. A statisztikák alapján messze messze nem veszélyesebbek a német autópályák, mint a sebességkorlátozott külföldiek.
szemlelo
2023. május 18. 18:48
"téves az a közhiedelem, ami szerint az autók sebességmérője felfelé torzít" Ez a kijelentés nem igaz. Az európai szabályozás szerint a gépkocsi sebességmérőjének minden, az autó számára a gyár által jóváhagyott gumiabroncs alkalmazása esetén a valós sebesség -0km/h és +5% között kell mutatnia. Emiatt az autógyárak a sebességmérőt eleve +2-3%-ra állítják be, hogy a -0km/h korlátozást semmiképpen ne hágják át.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!